Leírás

Mácsai István pályája elején életképeket, portrékat, csendéletek és szimbolikus alkotásokat festett, később az ember épített környezete, lakóhelye, és a főváros, Budapest jelentette számára festészetének fő tárgyát.
Munkásságát több fázisra tagolhatjuk. Fiatal korában a mesterétől, Bernáth Auréltól tanult könnyed, posztnagybányai-greshames ecsetkezeléssel dolgozott, alkotásai laza komponálásuak, „levegősek" voltak. Festői felfogása az 50-es, 60-as évek derekán keményebbé és szigorúbbá vált, az leginkább hiperrealizmussal lett rokonítható. A 80-as, 90-es években újabb fordulat következik, tovább feszíti képeinek kompozíciós rendszerét, amelyek a függőleges középvonalhoz képest már szimmetrikus fölépítésűek. A 90-es évek közepén aztán koloritja kivirul és sok városrészletet fest közvetlen környezetéről.
Művészetéről elmondhatjuk hogy azt szürnaturalista,fotórealista, hiperrealista festészet és az objektív kiemelés mögött emocionális indíttatás jellemez leginkább. A tárgyilagos hangvétel kereteiben sem mond le a piktúra hangulati-érzelmi értékeiről, képeit érdekes ötletekkel, jelképes kellékekkel teszi változatossá.
Teszi ezt a Hommage a Rembrandt című csendéletén is, amelyen Mácsai István egy enteriőr képét láttatja. A kompozíció középpontjába egy asztalt helyezett, amelyen virágokkal teli váza áll, gyümölcsök hevernek. A szoba „ékessége" az a falon függő portré, amelyet maga Rembradt készített egy, a korában élt műkereskedőről és szevedélyes műgyűjtőről Clement de Jonghéról. Az eredeti, 1651-ben készített rézkarc a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum tulajdonát képezi.
A Hommage a Rembrandt tisztelgés a holland festőgéniusz előtt, aki élete során közel 300 rézkarcot készített. Egyik ilyen rézkarcát mutatja, mint egy kép a képben Mácsai István is, aki „fejet hajt" a mester páratlan grafikai tudása előtt.

Részletek